Démonica magányosan, nyitott szemekkel feküdt az ágyában, meredten a falat bámulva. Egy éve nem várt dolog következett be az életében. Élete szerelme elhagyta őt, ráadásul a legjobb barátnője kegyeiért. Szakításuk nem sikerült túl beszédesre, a férfi ugyanis megragadva a másik lány kezét, Démonica felé vetette utolsó, rövidre és flegmára sikerült mondatát.
− Bocsi – majd eltűnt a balfenéken, az állítólagos legjobb barátnő pedig nevetve követte.
A lány egyszerűen összeomlott. Pár héttel előtte még az esküvőjüket és a közös jövőjüket tervezgették, majd derült égből villámcsapásként érte a szakítás. Egyszerre vesztette el a párját és a barátnőjét. Démonica akkor nedvesre sírta a párnáját, éjszakákon át álmatlanul forgolódott az ágyában emlékein rágódva. Az együtt töltött csodálatos évek gonosz démonként rágták a lelkét és a szívét, az élete és az eltervezett közös jövőjük egyik napról a másikra omlott össze, mint a kártyavár.
Azóta zsörtölődő és bizalmatlan emberi lény vált belőle, aki nem találja önmagát, és kirekesztettként tengeti mindennapjait. Vigaszát egyedül a zenében lelte meg, amely némi gyógyírt jelentett gennyező sebeire. Bánatában sajnos olyan szerekhez is hozzányúlt, amihez nem kellett volna.
A sebek azóta sem hegesedtek be, még mindig nyíltan gennyeznek és véreznek, a csodatevő gyógyító pedig azóta sem érkezett meg hozzá. Az elmúlt pár hónapban sok okossággal és tanáccsal látták el, de egyik sem segített a lányon, hiszen olyan emberektől kapta, akik még nem élték át ezt az érzést.
Tudta ő nagyon jól, hogy az a férfi, aki ezt képes tenni egy nővel, nem érdemli meg, hogy sírjanak utána, de az évek alatt átélt emlékeket és érzéseket nem tudta egyik pillanatról a másikra gyökerestül kitépni magából. Az érzelmek apró démonok és kisebb csótányok formájában a környezetében maradtak, folyamatosan tépték és emlékeztették a szeretett fél hiányára. Hiába fejezte le vagy fojtotta vízbe őket, semmi nem volt hatással rájuk, túléltek mindent csak hogy tovább bosszanthassák és megkeseríthessék az életét.
A férfinép iránti gyűlölete napról-napra erősebb lett, amely érzést még növelni tudott az a három ember, akikkel minden nap együtt volt, minden nap együtt zenélt. Zenekarának férfi tagjaival is úgy beszélt néha, mint egy élősködő féreggel, akik úgy képesek életben maradni, hogy közben mások életét tönkreteszik, befészkelik magukat a lakásba, majd belülről emésztik fel az egészet. Tudta ő jól, hogy barátai nem nézik jó szemmel életfelfogását és beszédstílusát, de szerették őt, ezért kénytelenek voltak elfogadni ezt a kibírhatatlan, akadékoskodó, gyűlölködő és lenéző személyiségét is. Tudták milyen az igazi Démonica, ezért elnézőbbek voltak vele szemben. Ha rájött az öt perc csendben maradtak, majd miután lenyugodott jót nevettek az egészen.
Démonica alapjába véve egy rendes és jószívű lány volt, akit szerettek az emberek, de nem tudta értékelni férfitársai bugyuta egyéjszakás történeteit, amiben azt ecsetelték, milyen nőt döntöttek ágynak múltkor és hogyan teljesített a kicsike. A lány ilyenkor rendszerint félvállról odavetett egy csípős megjegyzést, amely egy pillanat alatt lerombolta férfiegójukat, vagy jobb esetben − barátai ezt a megoldást szerették a legjobban − felállt és szó nélkül elhagyta a helyiséget.
Egyetlen nem elhanyagolható gondja az volt a világgal, hogy elvesztette minden bizalmát mindkét nem iránt.
Megvetette azokat a nőket, akik pénzért árulták bájaikat és azokat is, akik a férfimagazinok oldalain meztelenül pózoltak szintén a pénz hívogató szavának engedelmeskedve. Mindkettőt ugyanolyan megalázónak tartotta, ugyanis ezek a nők csak rátettek egy lapáttal arra a tényre, hogy a női nem csak egy használati eszköz, a férfiak élvezeti cikke. Pedig a nőknek meg kellene őrizniük méltóságukat és titokzatosságukat, hogy újra a férfiak fölé emelkedjenek.
A másik dolog ami bosszantotta, hogy az újságok címlapján pózoló nők többsége nem saját, eredeti bájaival dicsekedett, hanem egy plasztikai sebész „művével”. Nem a valódi értékeit és testi adottságait mutatta, hanem egy álcát, egy mű testrészt.
Gondolatok végtelen lánca kavargott a fejében, amikor egy apró zaj magához térítette a lányt. Ijedten felült az ágyban, majd fülelni kezdett. Érezte a nyakán húzódó ütőér ritmikus lüktetését, ahogyan áramlik a vér az ereiben. A házban azonban csend volt, egyedül a szomszédos szoba lakója, Adam törte meg azt. Horkolása átszűrődött a vastag falakon is, megnyugtatva Démonica kalapáló szívverését.
Visszafeküdt az ágyba, arcát a párnába fúrta, majd aludni próbált. Úgy érezte, hogy ideje lenne, mert ha a fiúk felébrednek neki esélye sem lesz kipihennie magát. Lehunyta a szemét, amikor furcsa érzés kezdte felpiszkálni az érzékeit. Lelke apró és láthatatlan démonai megállíthatatlanul suttogták a fülébe azt a lehetetlen gondolatot, hogy van még valaki rajta kívül a szobában. A lány ismét felült az ágyban, hogy jobban körülnézzen, amikor éles fény vakította el és taszította vissza előbbi pozíciójába.
Egy villanást látott, majd sötétségbe borult minden, izmai görcsbe rándultak, amitől gerince feszes ívbe hajlott. Roham gyötörte, teste rángatózni kezdett, mint egy epilepsziásnak. Szemei kifordultak, fehérjéje szinte világított a szoba félhomályában.
Egy sápadt arc jelent meg lelki szemei előtt, vonásait eltorzította valami sátáni, valami nem evilági. Szemeiben az őrület szikrája csillant, miközben egy kakas testét tartotta a bal kezében. Másik karja csak pár pillanattal később bukkant fel, markában egy éles tőrt tartva. A hold fénye megcsillant az éles pengén, elvakítva a vele szemben álló férfit. A sarokban egy telt idomú nő vonaglott, miközben egy kecskével közösül. Arcát eltorzította a kéj, torkából elégedett nyögések szakadtak fel. A férfi figyelmét azonban nem vonta el a sarokban történő incidens, mert a penge ismét megvillant, a kakas pedig nyugtalanul rángatózni kezdett a kezében. A tőr lecsapott, az állat vére pedig az egyik díszes kehelybe csorgott. A férfi arca kéjes mosolyra húzódott, majd nevetni kezdett. A kép hirtelen megszakadt, Démonica pedig azon kapta magát, hogy verejtékezve rángatózik az ágyán.
Szemeit kinyitotta, majd elvörösödve vette tudomásul, hogy barátai aggódó arccal bámulnak rá. Nem tudhatta, hogy a fiúk egy éles sikolyra ébredtek fel, ami a lány ajkait hagyta el. Azonnal felébredtek és Démonicához siettek, hogy megtudják, mi váltotta ki a lányból ezt a reakciót. Barátjuk ugyanis soha nem beszélt álmában, még a kritikus időszakban is némán zokogott.
Amikor beléptek a szobába legnagyobb megdöbbenésükre egy rohamoktól elkínzott arcot találtak, verejtékben fürdő testtel párosítva. Megrémültek a látványtól, tehetetlenül várták, hogy a lány magához térjen.
Holtsápadt arc nézett rájuk, fájdalmas grimaszba torzulva. Démonica kinyitotta a szemeit, majd ijedten körbetekintett a szobában. Nem tudta eldönteni, hogy az imént látott jelenet az ő fejében zajlott le vagy a valóságban. Agya tiltakozott a gondolat ellen, hogy ez igaz lehet, de a kegyetlenséggel vegyült fájdalom azt súgta neki, hogy nem álmodott.
Megpróbálta feltornázni magát megalázó helyzetéből, majd megigazította izzadságtól nedves pólóját és zavartan a többiekre nézett. Arca lángolt a szégyentől, nem tudta mennyit láttak a többiek, de a döbbent tekinteteket látva, elég sokat. Kiszállt az ágyból, majd a bőröndjéhez lépett, hogy előhúzzon belőle egy üveg vodkát. Mint aki a szomjhalállal küzd úgy nyakalta az erős italt, majd kissé megnyugodva visszaült az ágya szélére. Barátai türelmesen vártak, nyugtalanul ujjaikat tördelve, lopva a lány arcát lesve.
A nem mindennapi történet meglepte a négy fiatalt, nem tudták mi történik körülöttük, de érezték, hogy valami nem stimmel a házzal. A dohos szag, a történelem szaga talán túlságosan áporodott és élettelen ahhoz, hogy megfelelően ellássa a szervezetüket. Talán ezért a furcsa roham vagy…
Démonica vodkásüveggel a kezében türelmesen várt, reménykedett benne, hogy nem neki kell elkezdenie a beszélgetést. A várakozás azonban annyira nyomasztotta, hogy kénytelen volt megszólalni. Mosolyt erőltetett merev arcizmaira, nagyot húzott a vodkából, majd erőt gyűjtve végre elhagyták az első szavak a száját.
− Sajnálom srácok, hogy felébresztettelek titeket. Csak egy rossz álom volt, talán a hely teszi – mondta nem túl meggyőzően a lány, verejtéktől nedves pólóban, egy szál bugyiban ülve az ágyon.
− Ez nem rossz álom volt − jelentette ki Dave halkan, maga elé meredve. Hirtelen felkapta a fejét és a lányra támadt.
− Én láttam, és a többiek is végignézték − itt a jelenlévőkre mutatott − Az ágyon vergődtél, rángatóztál, mint, akinek rohama van.
Adam félretolta Dave-et az útból, aki a szoba sarkában álló fotelba vetette magát. Lassan a lány felé lépett, majd az ágy szélére ült. Arcán nyugalom tükröződött, elgondolkodva meredt a levegőbe.
− Ugye nem vettél be semmit? – kérdezte apáskodó szigorral az arcán, rettegve a választól.
A kérdés szíven ütötte a lányt, csak négyen voltak, mint egy szűk család, mindenki egyért és egy mindenkiért. Mivel mindig kiálltak a másikért és segítették a bajban, három mérges arc fordult a lány felé. Démonica felháborodottan, felpuffadt arccal, némán tátogott. Egy hang nem jött ki a torkán, értetlenül figyelte a rá meredő szempárokat.
− Mégis, hogy feltételezhettek rólam ilyeneket? – sértődött hangja élesen hasított a csendbe.
Arca lángolt a dühtől, kezei remegve hadonásztak a levegőben. Mérges volt a barátaira és ennek hangot is adott. Pár pillanatig néma csend volt, majd a háttérből felcsattant Dave gúnyos kacaja, amely megtörte a komor hangulatot és a csendet. A lány haragja rögtön lelohadt, megütközve nézte a szoba másik felében ülő férfit, aki hosszú perceken keresztül nem akarta abbahagyni kigúnyolását. Még Mike és Adam is érdeklődve figyelték barátjukat, nem tudták eldönteni mit tarthat Dave ilyen viccesnek.
A kacaj olyan hirtelen ért véget, mint amilyen hirtelen elkezdődött. A dobos arca elkomorult, komolyra, sőt dühösre váltott. Démonica szemébe nézett, a lánynak olyan érzése támadt, hogy a férfi szeméből kilövellő gyilkos sugarak hatására porrá és hamuvá lesz. Hangja korbácsként csattant a lányon, aki a láthatatlan eszköz hatására fájdalmasan összerezzent.
− Ne nézzél már idiótának kislány! − kezdte teljesen kikelve magából − Ne próbáld meg beállítani magad egy ártatlan, szűzies lelkű, büntetlen előéletű, jogosan felháborodó nőnek, Démonica. Mindenki tudja, hogy amikor Rob lelépett sok olyan szerhez nyúltál, amihez nem kellett volna. Ami függőséget, hosszabb távon pedig halált okoz. Tehát te ne háborodjál fel, az az én dolgom lenne.
A lány megkövülten nézte a férfit, arca elvörösödött, egész testét átjárta a szégyen. Fejét bűnbánóan lehajtotta, ujjait idegesen tördelve némán hallgatott. Miután magához tért, az orra alatt motyogva válaszolt Dave-nek.
− Az már nagyon régen volt. Azóta nem követtem el ilyen butaságokat, régen túltettem magam rajta.
Dave nem bírta tovább, dühösen a lányhoz ugrott, majd nem törődve azzal, hogy szenvedést okoz, felrántotta az ágyról, és a falhoz lökte. A lány gerince megfeszült a hirtelen jött fájdalomtól, a lapockái hangosan koppantak a kemény felületen. Mike és Adam megkövülten figyelték a történéseket, csak a hős szerelmes rezzent össze ijedten, amikor Démonica felnyögött a csattanáskor. Dave elvakultan az ágyhoz lépett, majd letépte róla a párnát és miután megtalálta azt, amit keresett elégedetten egy fényképre mutatott.
− Akkor miért alszol az undorító képével? − kérdezte vörös fejjel, teljesen kikelve magából. Démonica azonban tudta, minden szava mögött a testvéri féltés áll.
Dave és ő olyanok voltak, mint két testvér. Még az általános iskolában ismerkedtek meg, ahol a lányt különc külseje miatt gyakran bántották és gúnyolták. A fiú mindig megvédte őt, oltalmazta és barátjává fogadta. Sokan piszkálták őket, hogy remekül összeillenének, de ők tudták, hogy semmi nem lehet közöttük, mert azzal tönkretennének egy remekül működő, egyedülálló barátságot. Mivel hasonló zenei ízléssel rendelkeztek, nem volt kérdéses, hogy zenekart alapítsanak. Sajnos az egyetem egy időre elválasztotta őket, de miután lediplomáztak, Démonica ismét visszatért a zenekarba, ahol megismerkedett Mike-kal és Adammel.
Mike Démonicára nézett, szeméből sütött a megvetés és a harag. Tekintetének a mélyén azonban még valami más is lapult; a féltékenység. Szíve hölgye még mindig egy másik férfi után epekedik. A harag lassan áradt szét az ereiben, felpumpálva a szívverését. A düh hirtelen robbant ki belőle, pusztító orkánként döntötte le a lányt a lábáról. Mike félt, hogy Démonica tönkreteszi magát egy értéktelen férfi miatt, míg észre sem veszi, hogy ő odavan érte és szívesen ringatná a karjaiban.
− A te életed, jogod van úgy tönkretenni, ahogy neked tetszik, de a zenekarnak nincsen szüksége egy drogos picsára. Jól gondold meg mit teszel, mennyire érdekel a zenekar jövője, és ami a legfontosabb: lépj már túl Robon!
A fiú teljesen kikelt magából, mondanivalója végén kipirult arccal, színpadiasan távozott, szinte kitépve az ajtót a keretéből. Három elképedt arc bámult utána, egyikük sem látta még ennyire dühösnek a tehetséges gitáros fiút.
